Az intenzív kurzusok általános kényelmi szabályai Nyomtatás

A regisztrációs díj befizetése és az on-line nevezés elküldése a részvételi szabályok automatikus elfogadását jelenti.

Íme pár információ a zavartalan és gördülékeny kurzusok érdekében.

Pontos kezdés
Az ODH által szervezett workshopokra jellemző a pontos kezdési időpont betartása, ezen nem szeretnénk a későbbiekben sem változtatni, ezért kérlek érkezz időben, hogy elkezdhessük az órát. Természetesen a késve érkezőket is alkalmas pillanatban beengedjük, de tiszteljük meg a vendég tanárokat a figyelemmel és kerüljük az óra zavarását.
 
A regisztráció a workshopok előtt 30-45 perccel kezdődik.
 
Létszám
Az ODH igyekszik sok táncosnak lehetőséget biztosítani a továbbfejlődésre alkalmas körülmények között. A 400 nm-es táncteremben is él a létszámstop, ennek ellenére előfordulhat, hogy a nemzetközi vendégtanárok órái teltházas kurzusain a megszokott órákhoz mérve kevesebb hely jut a táncosoknak. Türelmet kérünk minden résztvevőtől, hogy egymást ne zavarjuk a tanulásban.
 
A táncteremben kizárólag a kurzus részvevői - és kiskorú tanuló esetén a kísérő - tartózkodhatnak. A workshop díját be nem fizető személyek még ülve sem nézhetik az órát.
 
 
Eszközök:
Az órákon használt eszközökről neked kell gondoskodniuk. Az oktatók néha több kelléket hoznak magukkal és néhány darabot tudnak kölcsönözni a workshop idejére, de kérjük hozd a saját fáytlad, ujjcintányérod, mealyád, tablád az órára, ha lehetséges. A szükséges eszközöket a workshop leírásánál jelezzük.
 
 
Frissítő:
Az szünetek idejére általában büfé szolgál a táncosok részére frissítővel, keleti csemegékkel és gyors ebéd-lehetőséggel.   
  
 
A tanult koreográfiák zenéje:
A workshopok zenei anyaga legtöbb esetben a workshopok ideje alatt megvásárolható. A hétvégi workshopjai alatt hastánc dvd-k és zenei cd-k kaphatók.
 
 
A kurzusok szintje:
Az órákon minimum féléves hastáncos ismeretekkel mindenképp rendelkezned kell, készülj rá, hogy több mint 3-4 óra intenzív figyelem és testi erőnlét szükséges, hogy igazán elsajátítsunk valami újat, próbálj ne kialvatlanul érkezni! Aki rendszeres fellépő, haladó tanuló tudja miért jön, így az órák hatása célzottabb. Lendületes és izgalmas órák várnak Rád!
 
A táncórák nyelve
A workshopokon tolmács fordít magyar nyelvre, így az angol nyelvtudás nélkül is hátrány nélkül is élvezhető. 
 
 
Videó és fényképezőgép használata:
Videófelvétel készítése tanárok és a szervező engedélyével lehetséges, erre a workshopok végén a tanárok szoktak lehetőséget biztosítani. Egyéb esetben az óra teljes időtartama alatt tilos! Az ODH gálaelőadásain a teljes időtartam alatt kép- és hangfelvétel készítése tilos!
 
A résztvevő elfogaja, hogy a szervező az intenzív órák és az előadás alatt fotó- és videófelvételeket készít, melyeket később felhasználhat promociós célokra.
 
 
Sérülés, betegség:
Az oktató utasításainak be nem tartásából, egészségügyi okokból bekövetkezett balesetekért, sérlülésekért ill. egyéb károkért a szervező felelősséget nem vállal, kártérítésre nem kötelezhető. Minden tanuló saját felelősségére vesz részt a workshopokon! A Forgách utcai táncterem öltöző része nyáron is hűvös, ezért a szünetek idejére készülj balettpapuccsal, zoknival, meleg felsővel.
 

Programváltozás:
A szervező fenntarja a jogot, hogy rendkívüli okok estén a tanfolyamot megváltoztassa vagy törölje. A meghirdetett tanfolyamok elmaradását vagy időpontjának megváltozását a honlap aktuális oldalain jelezzük, a már regisztrált jelentkezők a tanfolyam kezdete előtt email-értesítést kapnak.
 
Egyes események tartalmának, időpontjának, szereplőinek részleges módosulása nem tekinthető az esemény elmaradásának, nem képezi visszatérítés tárgyát.
 
 
Visszamondás, távolmaradás esetén:
A résztvevő távolmaradása esetén a szervezők felé követeléssel nem élhet! Üdülési csekkel illetve szolgáltatási utalvánnyal befizetett regisztrációs díjat nem fizethetünk vissza, de az érvényes jelentkezés más nevére átruházható csak abban az esetben, ha erről a rendezvényt megelőzően az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. címre írásban jelzte és az ODH visszajelző emaillel a regisztrációt módosította.

 
 
SEO by Artio