| Az Oriental Dance Hungary csapata |
|
|
Itt olvashatjátok a nemzetközi szervezések lebonyolításában segédkező táncos hölgyeket, illetve a gálákon rendszeresen szereplő négytagú ODH formációba meghívott vendég-táncosok bemutatkozását. Sefirah (alapító-művészeti vezető, koreográfus) Mezei Brigitta (vezető táncos) ![]() "2003-ban kezdtem el hastáncolni. Korábban jazz balettet, néptáncot és hipp-hoppot táncoltam. Első hastánctánctanárom Joós Judit volt, akitől törzsi stílusú táncot tanultam. Közben párhuzamosan ismerkedtem meg az egyiptomi stílussal, más magyar tánctanároktól. Később az Orienthalia tagja lettem, melynek koreográfusa és vezetője Győrffy Katalin, akitől sokat tanultam, és akinek rendezésében hastánc színházi darabokban szerepeltem, (Mámor, Hallatlan és hallhatatlan). Mindig nyitott voltam és vagyok az újdonságokra. A folyamatos fejlődést nagyon fontosnak tartom. Nemzetközi mestertanárok workshopjain vettem részt, itthon és Stockholmban. (Amar Gamal, Hadia, Lesya Starr, Hossam and Serena Ramzy, Nour, Saida, Mahmoud Reda, Michelle Mahasin, Sharon Kihara, Jillina) A hastánc mellett más táncok iránt is érdeklődök (brazil szamba, jazz tánc, salsa, flamenco) és mindig hajt a kíváncsiság, hogy tanuljak valami újat, számomra érdekeset. Az orientális tánc iránti szeretetemet, tapasztalataimat szerettem volna megosztani az emberekkel, így megalakítottam a saját tánccsoportomat, a Vénuszt. 2007-ben ismertem meg közelebbről Áncsán Anikót, akitől rengeteget tanultam és tanulok máig. Tánca és egyénisége egyaránt egyedülálló számomra. Tagja vagyok az általa vezetett 4-es formációnak, akikkel a Magyarországra szervezett nemzetközi táncosok gálaestjein különleges koreográfiákkal színesítjük az előadásokat. Az orientális tánc sokszínűsége, változatossága, kifogyhatatlan lehetőségeket kínál, mely újabb és újabb erőt és örömöt ad számomra. Ezt az örömöt osztom meg azokkal, akikkel, és akiknek táncolok."
Kiss Edit (vezető táncos) Mátrai Nóra (állandó vendég-táncos) A sportot, a mozgást mindig is életem egyik legfontosabb területének tekintettem. Sokmindent kipróbáltam már az úszáson át a harcművészetig, míg végül egy szerencsés véletlennek köszönhetően ráleltem a tánc világára, melyet egyetemi éveim alatt lehetőségem nyílt jobban megismerni. A társastáncok, latin versenytánc, majd new yorki salsa után találkoztam először a hastánccal. ![]()
Első óráimat Székely Mayánál vettem 2007 tavaszán, ahol egyből magával ragadott az orientális zene és tánc különlegessége, a más műfajoktól eltérő stílusa, szabad kifejezésmódja. Fél évvel később bekerültem Maya fellépő csoportjába, a Ya Amarba, és innentől fogva életem középpontjává vált a hastánc. Neki köszönhetően rengeteget fejlődtem és alkalmam nyílt pár kezdő és haladó órát is tartani, ami óriási lehetőség volt számomra.
Áncsán Anikóval 2007 nyarán találkoztam először a szamba-oriental workshopon, majd másfél évvel később 2009 januárjában a Saida workshop kapcsán. Ezen a gálán léphettem fel először az ODH csapat tagjaként. Anikó tánctudása, stílusa, óráin közvetlensége, segítőkézsége ragadott meg leginkább. Hihetetlen élmény számomra, hogy profi táncosok mellett léphetek fel, és tanulhatok. Jelenleg több hazai hastánctanárnál is tanulok, és egyéb táncműfajokban is próbálom fejleszteni a tudásom, és kamatoztatni azt. Anikónak köszönhetően több külföldi tanár workshopjára is eljutottam. Az orientális tánc számomra sokkal többet jelent mint mozdulatok és kombinációk sora. A zenék érzelemvilága hihetetlenül változatos, ezeket átélve a táncos mindig új dolgokat tanulhat és adhat át a közönségének is. Egyszerűen nem lehet megunni!
Makács Anita (legújabb táncosunk) ![]() "Amióta az eszemet tudom –sőt még régebb óta- imádok táncolni. :) Több műfajban is kipróbáltam magam, többek között majd 1 évig tanultam Salsát Szőnyi Leventénél, de belekóstoltam a Merengue és a Bachata világába is, ám az abszolút szenvedélyt számomra az orientális tánc jelentette és jelenti is fogja mindig.
15-16 éves lehettem, mikor elkezdett érdekelni a hastánc, így 2005 februárjában el is mentem Dina Jamilah vezette 1001 Éjszaka hastánc stúdióba. Első pillanattól kezdve magával ragadott a hastánc kecsessége, a nőiesség, az elegancia és az erő együttes megléte minden egyes finom mozdulatban, egyszóval rátaláltam a táncban és a keleti zenében a testi és lelki Harmóniára. Sajnos alig kezdtem elmélyedni az orientális tánc rejtelmeibe, 2005 nyarán egy kisebb sérülés miatt több mint 1 évig abba kellett hagynom a táncolást. 2006 szeptemberében látogattam el Tannous Diána, Dahab hastánc iskolájába. Közel 1.5 évig tanultam és fejlesztettem tudásomat nála, neki köszönhetően ez idő alatt biztos alapokra tettem szert a hastáncban.
2009 januárjában találkoztam először Áncsán Anikóval egy nyílt nap során, mikor is ő is tartott egy bemutatóórát. Mivel első perctől kezdve megfogott Anikó stílusa, sokrétű technikai tudása, előadásmódja és nem utolsó sorban személyisége, csatlakoztam a közép-haladó csoportjához. 2009 decemberében Anikó meghívott az Oriental Dance Hungary profi csoportjába, ami hatalmas nagy elismerés és megtiszteltetés számomra. Máig hálás vagyok neki a segítségéért, a kitartó munkájáért és a belém vetett bizalmáért és nagyon örülök, hogy ilyen kiváló emberekkel és táncosokkal dolgozhatom együtt. "
Nyári Katalin (kreatív ötletek :)) Kata az ODH-s rendezvények születésétől kíséri és szakmai tudásával segíti a szervezéseket. A 2006-os Amar Gamal gála és - első - workshopok Nyári Katalin szervezőtárs segítségével jöhettek létre!
![]() Vajda Zsófia (a nemzetközi workshopok tolmácsa) "8 éve tanulok hastáncolni és salsázni Seres Zoltánnál. Véletlenül csöppentem bele az ODH csapatba, de remélem, hogy nagyon sokáig a tagja lehetek még. Titokban hálát adok annak a tolmácsnak, aki nem tudta végül elvállalni a munkát és így én kerültem a helyére. Bár a fordítás mellett nem nagyon szokott időm és energiám maradni a táncra, mégis rengeteget tanulok így is, és élvezek minden percet, amit a workshop-okon töltök."
Snowwhite (technikai háttér)
|